2016. június 19., vasárnap

Brothers | 2.fejezet





2.fejezet
Ítélet



Saki:


- Naruto!!! - kiáltotta Sasuke és Sakura. Teljes erejükből futottak az öcsém felé. Naruto gyorsan felém fordult.
- Ki vagy te? És miért mentettél meg? - kérdezte és szemeivel arcom minden porcikáját igyekezett megjegyezni. Kék szemei pont ugyanolyanok voltak, mint az enyéim. Csak az ő tengerkék szemeiben teljesen más érzelmek kavarogtak, mint az enyéimben. Haja ugyanolyan szalma szőke volt, mint az apámé. Itt voltam tőle pár centire. Erős késztetést éreztem, hogy magamhoz szorítsam és azt mondjam neki, nincs többé egyedül. Azt akartam neki mondani, hogy szeretem. 
- Én vagyok...- kezdtem mondani remegő ajkakkal,de beleharaptam a számba, hogy egy hanggal se mondhassak többet. Ha bármit is kikotyogok akkor meghalunk. Ő is és én is. Ha én oda vesznék az nem lenne akkora tragédia...de Naruto...ő nem halhat meg. Felkeltem a földről. A méreg kezdett szétterjedni a testemben. A lábam teljesen belilult. Sakura ért oda mellénk és itt volt a tökéletes alkalom, hogy megóvjam az életét. A fájdalom olyan élesen nyilallt belém, hogy azt hittem nem leszek képes elhúzni a csíkot. Végül elrugaszkodtam és a levegőbe ugrottam,de a látásom homályos lett és végleg minden erőmet elveszítettem. Valaki elkapott a levegőbe és egy fán landoltunk. próbáltam összpontosítani, hogy ki volt a megmentőm és végül Alex arca kezdett előttem kirajzolódni.
- Alex...mit csinálsz? - utálom, ha valaki meg akar menteni. Elhiteti velem, hogy fontos vagyok neki. Kedves velem és meg akar védeni. Az efféle törődést én sosem kaptam meg anélkül, hogy utána az illető ne szúrt volna hátba, vagy ne halt volna meg. 
- Ezt én is kérdezhetném! Ha jobban eltalált volna...
- Ha nem tettem volna, akkor az a fiú már halott lenne! - leheltem. Annyira gyengének éreztem magam. Kiszolgáltatott voltam. És ezt gyűlöltem. Érzékeltem, hogy a Raikage közelít felém. Valahogy ülő helyzetbe küzdöttem magam Alex karjaiban. 
- Saki! Megszegted az egyezséget! - kezdte. Végig futott a hátamon a jeges rettegés.
- A háború után megkapod méltó büntetésedet. Mindketten holtan végzitek! - lebegett a Raikage mellett az idős Tsuchikage. Újra és újra megtettem volna érte. Mit érek Naruto nélkül? 
- Tegyetek velem, amit akartok! De őt hagyjátok! Nem tett semmit. - emeltem fel a hangomat annyira amennyire ebben az állapotomban tőlem telt. Nem hagyom, hogy ártsanak neki! Végül Tsunade jött oda a mostani Hokage. Szőke haja vérfoltos és mocskos volt. 
- Elég legyen! Háború van. Erre most nincs időnk! - vetett véget a vitának.A két kage elhagyta a területet és a csatatérre összpontosították figyelmüket. Tsunade most rám emelte világosbarna tekintetét. Nem csalódott. Inkább megértő szánalmat láttam megcsillanni megbízható szemeiben. 
- Istenem Saki...én figyelmeztettelek! - most a társaimhoz fordult. - Vigyétek el innen és lássátok el! - Alex újból felemelt és láttam, ahogy Tsunade karcsú alakja egyre távolodik, majd elrugaszkodik és a magasba ugrik. 
- Mi volt ez az egész Saki? Mibe keveredtél? Társak vagyunk...-kezdte Alex, de nem bírtam tovább hallgatni. Társak?
- Nem vagy a társam! Nincsenek társaim! - Csak Kakashi... Azt mondják, hogy a shinobi világba az a halott ninja, amelyik egyedül van. Lehet, hogy van benne igazság. Lehet, hogy a társaimra kellene hagyatkoznom, ahogy azt az Akadémián is tanítják. Csakhogy én nem voltam diák Konoha akadémiáján. Én egyből az élet kegyetlenségét tanultam meg.Nincs időm ilyen emberi illúziókra. Szebbé tehetjük a világot ezzel az érzelmes maszlaggal, de valójában....nem sok shinobi van, aki megöregszik. És ezt mind tudjuk. Alex fájdalmas grimaszt vágott a megjegyzésemre, majd tovább vitt a fák közt. Becsuktam a szemeimet. Vajon most ér el a vég? Nincs tovább? Mi lesz Narutoval? Mi lenne? Nem is tud rólam. Nem fájhat neki valaki olyan elvesztése, akinek a létezéséről sem tud. Fájdalmamban megszorítottam Alex mellényét, ami most kibontva volt, majdhogynem betakarva engem. Annyira nagy a fájdalmam. Nem akarom ezt érezni többé. Azt akarom, hogy elmúljon. A testem zsibbadása megegyezett a lelkemével. Minden olyan tompa lett. Már a hangokat is alig hallottam. De tudtam, hogy valamikor mindkét társunk csatlakozott hozzánk és mellettünk jönnek. 
- Mi van vele? - kérdezte Juugo. 
- Én csak annyit láttam, hogy ellökte azt a fiút. Nm szokása megmenteni másokat...- folytatta Minami a másik oldalról. Kinyitottam a szemeimet, mikor megálltunk. Egy véres csatatér terült el előttünk. Addig mocorogtam, míg Alex el nem engedett. Majdnem elestem. A lábaim remegtek, mint a nyárfalevél és nem akartak megtartani engem. Alex el akart kapni de ebben a pillanatban összeszedtem magam és megálltam a saját lábamon. Kakashi úszott be a látóterembe. 
- Saki! Meg vagy? 
- Igen! Sajnálom, hogy gondot okoztam.... - Megint. Kakashi bólintott egyet, majd tovább állt. Visszatántorogtam a harctérre. Uzumaki vagyok. Nem gyűrhetnek le ilyen könnyen! Naruto olyan erős lett. Legyőzte Obito-t. Pedig nem rég még csak egy elesett kisfiú volt. Nagy az esély rá, hogy hamarosan kivégeznek. De én nem akarok úgy meghalni, hogy nem ismer engem. Nem akarok úgy elmenni, hogy nem lehettem veled. Visszaemlékeztem, mikor a kage-k eltiltottak tőle. Semmilyen kapcsolatot nem létesíthetek Naruto-val. Minden borzasztó apró kis részletére emlékszem. És én nem felejtek. Csak a kétségbeesett remény maradt nekem. A remény, hogy a kage-k egyszer meggondolják magukat és megismerhetem a testvéremet. 





Naruto: 


A vörös hajú lány eltűnt én pedig Sakura és a mögötte érkező Sasuke-ra összpontosítottam. 
- Naruto! Nem esett bajod? Ez hogy lehet? Egy karcolás sincs rajtad! - borult le mellém Saku a földre. Öszevont szemöldökkel nézett rám, és jobbra-balra forgatta a fejemet. Sasuke is csodálkozva nézett rám.
- Hogy kerülted el ezt? - nézett rám könnyes szemmel Sakura. 
- Ti nem is láttátok? Egy vörös hajú lány mentett meg. - Nagyon furcsa...kék szemei voltak. Vörös haja...annyira hasonlított anyára...azok a finom vonások. Sasuke-nek elkerekedett a szeme. Akkor szokott ilyen arcot vágni mikor rájön valamire. Vajon tudja ki mentett meg? 
Egy kis idő múlva Tsunade lépett oda hozzánk sietve és egy érdekes kérdést tett fel. 
- Naruto! Tudod, hogy ki mentett meg? - olyan volt az arckifejezése, mintha az élete múlott volna rajta. Az a lány olyan gyorsan teleportált el engem, hogy szabad szemmel nem is lehetett látni. Akkor Tsunade-obachan honnan tud erről? Itt valami bűzlik. 
- Egy vörös hajú lány volt az. Oba-chan tudja ki volt az? - tettem fel a kérdést, bár a válasz szerintem a napnál is világosabb volt. Mintha megkönnyebbült volna.
- Nem, fiam. Nem tudom ki ő. - rám nézett és végtelenül szomorúan bámult, majd hirtelen tovább állt. Biztos vagyok benne, hogy tudja ki mentett meg engem. Hazudott nekem. Ki lehet az a lány? Annyi kérdés, amire nincs válasz...Ki ő? Miért mentett meg? És miért hasonlít ennyire az anyámra? Tsunade miért nem mondd róla semmit? Olyan zavar lett úrrá a fejemben, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.