2.fejezet
Lucy megvárta míg mindenki elhagyja a céhet. Lassan felkelt
az ágyból. Mezítelen lábát letette a hideg padlóra. A lány térdei remegtek,
ahogy felállt. Lucy a falnak támaszkodva ment ki a szobából, végig a sötét
folyosón. Az ablakon beáradt némi fény. A Hold fénye ezüstösre festette a
helyet. A lány lebotorkált a lépcsőn és már majdnem elérte a hatalmas
bejáratot,amikor valaki megszólalt a háta mögött.
Erza éppen Natsu-t próbálta hazarángatni,de a férfinek esze
ágában sem volt hazamenni. Natsu és Erza felfigyeltek a lányra, aki nagy
nehezen lebotladozott a lépcsőn és eljutott a hatalmas bejárati ajtóig.
-
Hé, te ott! Hová igyekszel? Gray-t megeszi majd
a fene, ha valami történik veled. Na nem, mintha érdekelne az a jégeszű barom.
– hallotta Lucy a férfi hangot a háta mögül. A lány lassan megfordult.
-
Ne is törődj Natsuval, nem épp a kedvességéről
híres. Hová tartasz? A sebeid még nem gyógyultak meg. Pihenned kellene.
-
Kérlek…mondjátok meg Gray-nek, hogy sajnálom.
Én…ha tovább itt maradok mindenkire csak a bajt fogom hozni. Nem akarok…még
több katasztrófát okozni. Ha Gray élete fontos a számotokra akkor hagytok
elmenni. – Lucy szemét égették a könnyek, melyek lefolytak a lány arcán. Barna
szemeiben a keserűség csillant meg.
-
Hogy érted ez? Gray-t is üldözik? – kérdezte
meglepődötten Erza.
-
Lehet, hogy nincs rajtad a céhünk jele, de Gray
számára fontos vagy. Az a jégeszű meg a
családtagunk. A Fairy Tail egy nagy család. Ha egy valakinek baja van akkor azt
együttesen segítünk megoldani. Ez alól te sem vagy kivétel. – állt fel az asztaltól Natsu.
-
Jól beszélsz Natsu. – sétált le a lépcsőn az
alacsony kis öregember, Makarov. Felült a bárpultra,majd a lányra nézett. – Régen találkoztunk
Heartfilia.
-
Ne aggódjon Makarov hamar el fogok tűnni. Nem
szándékozom bajt okozni. Ha elmegyek…senkinek nem okozok majd gondot.
-
Ismeritek egymást? – kérdezte Natsu és Erza
egyszerre, megdöbbenve.
-
Fogalmazhatunk így is. – mosolyodott el akis
öregember, majd visszanézett a lányra és nevetőráncai eltűntek, arca
elkomorodott. – Ha akarnálak sem engedhetnélek el téged Lucy. Annak idején
ígéretet tettem. A nagyapád a barátom volt és én megtartom azt az ígéretet. Azt
kérte tőlem, ha rosszra fordulnak a dolgok akkor fogadjalak be a Fairy Tail-be. Itt az ideje, hogy megtanulj
élni Lucy. Nem menekülhetsz el örökké.
-
De én nem akarom, hogy még többen haljanak meg
miattam. – szipogta a lány.
-
Megértelek. Félsz, hogy megismétlődik a múltad.
Viszont, ha örökké a félelmeid irányítanak sosem fogsz tudni előre lépni. Itt
bárkinek elmondhatod a bajaidat, a titkaid a mi titkunk, a bánatod a mi
bánatunk. Itt az idő, hogy kilépj a múltad sötét árnyai közül és megtedd az
első lépéseket. – mondta Makarov.
-
Az a ravasz öregember! Tudta, hogy ez lesz a
vége igaz? – motyogta lány és megállíthatatlanul potyogtak a könnyei. Kezeivel
a fejét fogta.
Makarov lepattant a bárpultról és kinyitott
egy fiókot, amiben kutakodni kezdett, majd elővett egy pecsétféleséget.
Megfogta a lány jobb kezét és rányomta a pecsétet. Lucy kezén megjelent a
rózsaszín jel,ami a céhet szimbolizálta. A lány elbűvölten nézte a motívumot, majd Makarovra nézett. Az
öregember elmosolyodott, majd így szólt:
-
Mostantól hivatalosan is a Fairy Tail tagja
vagy. Ha bármilyen kérdésed van fordulj csak Erzához – mutatott a mellette álló
lányra a Mester – vagy Mirajane-hez. –
Lucy bólintott, jelezve, hogy megértette,amit Makarov mondott. A kis öregember
kiment a céhből és magukra hagyta a fiatalokat. Lucy zavartan állt két céhtársa
előtt. Nem tudta mit mondhatna nekik. Vajon
befogadnak majd? A lány ellakáshoz szorította a jobb kezén, amin immár
rajta volt a céh jele. Natsu furcsán méregetni kezdte a lányt. Honnan
ismerheti a nagypapit és Grayt? Ki lehet ez a lány? Natsu végül mosolyogva
odament a lányhoz és fél karjával átkarolta a lányt, majd magához szorította és
másik kezét a levegőbe emelte.
-
Üdv a családban! – köszöntötte a lányt kiáltva. Lucy zavartan és megdöbbenve
reagált,majd hagyta, hogy Natsu ölelgesse még egy kicsit, aztán elengedték
egymást.
-
Lucy…ugye? Ha jól sejtem nincs hol laknod,
szóval, ha gondolod hozzám nyugodtan beköltözhetsz ameddig nem találsz magadnak
lakást. – mosolygott Erza.
-
K-komolyan? Nem fogok neked gondot okozni!
-
Remek, akkor ez eldöntve. Natsu, te vonszold
haza magadat és holnap időben szedd fel nekem Gray-t, mert nem akarok elkésni.
– tette csípőre a kezeit a lány, majd elindult az ajtó felé és hátra
fordult. – Jössz, Lucy?
-
P-persze.
-
Oké, akkor holnap az állomáson. – intett Natsu. Erza
és Lucy elindultak az éjszakai utcákon. Csak a közlámpák adtak némi fényt. Lucy
és Erza egy jó ideig csöndben sétáltak az utcán és elég lassan haladtak, mert a
lány sebei még mindég elég vészesek voltak.
-
Szóval…te Gray és ez a Natsu…ti együtt
harcoltok? – kérdezte Lucy kíváncsian. Erza elmosolyodott.
-
Igen. Natsu hozott össze minket. Gray amolyan
magányos farkas volt, akár csak én. Aztán egyre többet mentünk így hármasban
küldetésekre aztán egyszer csak egy csapat lettünk. Jelenleg mi vagyunk a
legerősebb csapat a céhen belül.
-
Hm… ez Gray-re vall – mosolygott Lucy is. –
Egyébként…miért vagytok ilyen kedvesek hozzám? Úgy értem nem is ismertek engem,
de mégis megbíztok bennem és önzetlenül segíteni szeretnétek. Miért?
-
Tudod…mielőtt ide kerültem elég durva
gyerekkorom volt. Nem igazán tanultam meg, hogy milyen az a család…de itt
megtanultam. Olyan voltam, mint te. Bizonytalan, nem hittem senkinek. Viszont
itt mindenki mellettem állt. Szépen lassan elkezdtem tényleg élni. Úgy igazán.
Biztos vagyok benne, hogy ezzel te is így leszel.
-
Talán. – erőltetett magára egy mosolyt Lucy.